4. fejezet - Az álmok

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Ne haragudjatok, ha hibákat találtok benne, nem volt kedvem átolvasni, de holnap átolvasom és kijavítom amit kell. Jó olvasást, a véleményeket most is szívesen fogadom. ;)

 ui.: A kép alatt van egy link, egy dalhoz, ezt a dalt hallgattam írás közben, szóval aki gondolja, hallgassa olvasás közben. (ByTheWay - Scream) 

ZENE

Rémisztően valóságosnak tűnő képek, melyek beköltöznek az ember agyába, s egy jó darabig nem tűnnek el onnan, vagy talán soha. Az álmok néha valóra válnak, hangzik sokszor a mondás, de senki nem gondol arra, hogy a valóság sokszor álmokká válik. Álmokká, melyeket nem tudsz irányítani, s borzasztó érzéseket hoznak felszínre, olyanokat, melyeket már rég elszeretnél felejteni.

Egy ilyen álom miatt az éjjel közepén izzadva és sírva felébredni nem valami kellemes. Csak azzal nyugatom magam, hogy ez már a múlt, elmúlt, nem fog előfordulni soha többé. Igazam van, ez már nem fordulhat elő, ugyanazzal a személlyel nem. Az ágyam melletti éjjeliszekrényen tapogatva kerestem a telefonomat, s miután megtaláltam feloldottam a képernyőt, s tárcsáztam Jake számát.

- Halo – szólt bele a mély, álmosságtól rekedt hang. Máskor szívesen elviccelődnék ezen a hangon, de most ez volt a legkisebb gondom. Kissé még szipogtam, s Jake meg is hallotta, egyből éberebb lett. – A francba, Angel megint kezdődik? Két éve nem voltak rémálmaid, hogy-hogy megint előjött? Azt hittem az a terapeuta végleg kiűzte belőled azt az estét, kinyírom amiért nem végzett jó munkát – elmosolyodtam kijelentésén, mindig is olyan volt mintha a bátyám lenne, védelmező üzemmódba kapcsol akárhányszor történik velem valami.

- É-én nem tudom, álmodtam, megint ugyanazt, mint régebben, de most nem voltak arcok, nem ismertem fel az arcokat. Talán más emberek voltak most. Viszont, újra arra ébredtem, hogy sírok és tiszta verejték vagyok, Jake mikor lesz már ennek vége? Mikor zárhatom le azt a korszakot? – hangos sóhajt hallok a vonal másik végén, s tudom ő is ugyanolyan tehetetlen, mint én. Nem tudja az álmaimat irányítani, úgy ahogy én sem.

- Nem tudom Angel, de ha kell, megint nálad alszok majd, hogy ott legyek mikor ez lesz, nem tudom megszűntetni őket, de időben felkeltelek, s nem fogsz így szenvedni – hallom az aggodalmat a hangjában, s tudom, képes lenne az éjszaka közepén átautókázni fél Londonon, csakhogy megvédjen az álmaimtól. Az álmoktól melyek már évek óta nem jelentkeztek.

- Köszönöm Jake, lehet, élni fogok az ajánlatoddal, de várjunk egy kicsit, talán csak egyszeri alkalom volt. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak úgy megijedtem – szipogtam tovább.

- Tudom baby, tudom. Bármikor hívhatsz, ha kell megyek is hozzád, csak szólj – bólintottam egyet, bár ő nem láthatta, mégis mintha a hangom elhagyott volna egy percre, könnyáztatta arcomat a pizsamám ujjába töröltem, végül közöltem Jake-kel, hogy jól vagyok, és még egyszer bocsánatot kértem, amiért ilyen későn felzaklattam.

A mai napon egy rakás szerencsétlenség vagyok, a kávémat, ma is sikerült a szoknyámra öntenem, így a kitisztított Mr. Styles félét újra fel kellett vennem, pedig ma azt terveztem visszaadom neki. Szívem szerint nagyon is megtartanám az ajándékait, de nem lehetek önző, nem költhetem mások pénzét, főleg nem idegenekét. Ilyen szétszórt talán még soha nem voltam, nem tudtam oda figyelni a főnökömre se, valamint Jake-re sem, a munkámról nem is beszélve. Ahelyett, hogy javítottam volna a reklámanyagokon, inkább csak rontottam. Egyfolytában az álom járt a fejemben, s a hozzá kapcsolódó este. Soha nem voltam olyan depressziós, mint az utána következő hetekben. Aztán mikor kezdtem lenyugodni, jöttek a rémálmok, melyeket nem tudok irányítani, s bármennyire szeretnék, nem tudok felkelni, szinte beleszív az agyam az álomba, s a tudatalattim nem engedi, hogy kimásszak belőle. Talán valamit üzenni akarnak ezek az álmok. Sokszor gondoltam rá, de mikor Jake-nek is elmondtam, hogy talán el kéne mennem egy álomfejtőhöz csak kinevetett.

- Miss Freese – szólalt meg Mr. Grant. A szokásos üvöltés helyett most gyengéden szólt hozzám, ami meg is lepett, s talán ezért is tudott kiszakítani gondolataim gödréből. Rá emeltem a tekintetem, s kíváncsian vártam mit is szeretne –, mondja, jól van? Elég szétszórtnak tűnik ma.

- Ne haragudjon Mr. Grant csak szörnyű éjszakám volt és azt sem tudom hol áll a fejem – megértően bólintott egyet, végül felajánlotta, hogy ha gondolom, haza mehetek pihenni, mert így úgysem veszi hasznomat. Megköszöntem az ajánlatát, amit el is fogadtam. Nem tudok ilyen stresszesen munkát végezni, és több kárt teszek, mint hasznot. Összepakoltam a cuccaimat, szóltam Jake-nek, hogy hazamegyek, ne aggódjon.

- Ha valami van, hívj, ott leszek. Próbálj meg egy kicsit pihenni, s kösd le magad valamivel, ne gondolkodj rajta, többé nem történik ilyesmi – aggódva beszélt hozzám, s tudom nyugtatni akart, mégis idegesebb lettem, mint voltam.

- Oké Jake, nem kell ennyire felfújni, csak felszakadtak a sebek, túlélem, hidd el. Csak egy kis időre van szükségem. – Rámosolyogtam, adtam egy puszit az arcára és hazaindultam.

A város most sokkal forgalmasabb volt, mint este és nem fenyegetett veszély sem, hisz bíztam benne, ha valaki meg akarna támadni, egy másik személy észreveszi, s megvéd. Az autók elsuhannak mellettem, az emberek sietnek a dolgaikra, én pedig lassan nyugodtan sétálok hazafelé. Mi lenne, ha George még élne, nem tudom, talán együtt lennénk még mindig, vagy lehet már össze is házasodtunk volna. Nem tudom, már nem is fogom megtudni. Egy részem elveszett vele akkor este. Mikor kijutottam a gödörből eldöntöttem elengedem őt és az akkori énemet is, de nem sikerült teljesen. Azóta nem keresem a férfiakat, s nem akarok kapcsolatot, sőt semmit.

- Hopp-hopp vigyázzon Miss Freese, az új cipő nélkül már nem is olyan biztos a járása – Mr. Styles karjait körém csavarta, hogy megtartson, mert épp a járdával akartam ismerkedni. Ez is furcsa nem? Mármint nem az, hogy a járdával akarok ismerkedni, hanem, hogy Ő mindenhol ott van. Mindig megtalál.

- Maga követ engem? – hangom halk volt, s kissé feszült. Nem szeretem, ha követnek, nem szeretem, ha férfiak követnek, azt meg végképp nem szeretem, ha dögös pasik követnek.

- Nem igazán, épp csak kávéért ugrottam le, aztán megláttam magát, gondoltam megkérdezem, hogy van, sikerült-e kipihennie magát – mosolygott, rám. Hangja most cseppet sem volt olyan kacér, mint tegnap este, s ebből rájöttem, tudja, nem vagyok vicces kedvemben.

- Ami azt illeti nem igazán – hajtottam le a fejem, közben pedig kikerültem egy csapat turistát. Ránéztem Mr. Styles arcára, mely sima volt, a gödröcskék, mintha eltűntek volna róla, s a mosolya sem virított ott tökéletes orcáján. Ez a pasi volt a megtestesült tökéletesség.

- Egy kávé mellett elmesélheti mi történt, ha gondolja – hangja kedves volt, s meglepően nyugtató. Elmosolyodtam, majd rábólintottam az ajánlatára. Végül is, mi baj lehet belőle?

A kávézó ajtaján belépve, megcsapott a frissen főtt kávé és a sütemények illata. Egy eldugott kis asztalhoz ültünk az ablak mellé, míg Mr. Styles elment kikérni a kávét és az édességet, a kint lévő forgalmat néztem. Sosem figyeltem meg milyen London városa, ugyanabba a csoportba tartoztam, mint a legtöbben. Sietnek a munkába, s észre sem veszik a körülöttük lévő világot. Pedig mennyi mindent rejt el ez a város. Soha nem néztem meg igazán mennyire gyönyörű is az ősz elején, ahogy a barnás, sárgás levelek hullani kezdenek, ezzel betakarva a talajt, csodálatos látvány. A nap már kevesebb erővel, de küszködik a felhők ellen, s nem hagyva magát fényt ad eme gyönyörű városnak.

- Szóval nem segített a forró fürdő sem, vagy esetleg úgy gondolta nélkülem már nem lenne olyan jó? – tette le az asztalra Mr. Styles a tálcánkat, odaadta a kávémat, a kistányér süteményt pedig középre rakta. Mosolya visszatért arcára, ahogy vele együtt a gödröcskék is. Mondjam azt, hogy édesebb látvány volt a sütiknél is?

- Óh, a fürdő remek volt, és hihetetlen nyugtató, csak az alvás nem ment olyan zökkenőmentesen – magam sem tudom, miért mondom el neki, hogy néha alvásproblémáim vannak, de úgy éreztem, nem lehet belőle gond, ha egy dolgot tud rólam.

- Hm, esetleg csatlakozzak magához? – mosolya nagyobb lett, s nem idegesített, ahogy azt vártam magamtól, sőt sokkal inkább felvidított a csábító szövegeivel. Azt hiszem besorakoztam azon nők táborába, akik nem tudnak ellenállni ennek a férfinak. Mégis muszáj lesz, én nem engedhetem közel magamhoz.

- Köszönöm, megbirkózom egyedül is a rémálmaimmal – nevettem el magam. Arca elkomorodott, mintha valami rosszat mondtam volna. –, valami rosszat mondtam?

- Rémálmai vannak? – most sokkal komolyabb volt, mint pár másodperccel ezelőtt, s ez megijesztett.

- I-igen, de ez régről jön, nem fontos már egyszer elbántam ezekkel az álmokkal, most is sikerülni fog –erőtlen mosolyra futotta tőlem, de ő már nem mosolygott, egyáltalán nem. Arca komor volt, mintha gondolkodna valamin.

- Mit álmodott? – homlokomat ráncoltam, nem értettem, miért érdekli ez az egész. Csak Jake és a néhai terapeutám tud az álmaimról, s annak történetéről. Jól meg kell gondolnom mit is mondok el neki, hisz nem ismerem, nem tudom mit akar tőlem, nem tudom miért közeledik hozzám mostanában.

- Miért kérdi?

- Csak tudni szeretném, tudja én sem aludtam olyan jól az éjjel, s engem is a rémálmok gyötörtek, talán összekapcsolódik a kettő – felnevettem ezen a felvetésén.

- Ugyan már Mr. Styles, mi köze lenne az én álmomnak az önéhez, ez abszurdum nem gondolja?

- Lehet, hogy igaza van, csak eddig, még nem találkoztam senkivel, akinek ugyanazon az éjjelen lett volna rémálma, mint nekem. Csak mondja el, mit álmodott kérem – szinte már könyörgött, mint egy kisfiú. Hülyeségnek tartottam a gondolatait, s meg is mondtam neki, de ő hajthatatlan volt.

- Nem tudom mit ér vele, de rendben. Egy szobában voltam, körülöttem volt pár ember, az arcukat nem láttam csak alakokat, halvány fény volt, de ki tudtam volna szedni az arcukat, csak most nem láttam, homályos volt mindegyik. Az egyik ember egy fegyvert fogott rám, megrémültem, ziháltam és sírtam. Volt ott egy férfi, aki segíteni akart, de lekötözték őt. Üvöltött a többivel, hogy engedjenek el engem, de hiába, süket fülekre talált a hangja. Szinte már zokogtam, aztán a fegyveres pasas rám kiabált, hogy fejezzem már be, vagy lelő. Nem bírtam abbahagyni a sírást, a férfi megmozdította az ujját, és a fegyver elsült, aztán felébredtem. Régebben is voltak ilyen álmaim, szóval nem nagy ügy – mondtam kicsit feszülten.  Mr. Styles arcán csupa meglepődés volt, s most is gondolkodott valamin. Nem tudom min, de féltem a reakciójától.

- Tudja, talán mégsem volt hülyeség a felvetésem. Az én álmom ugyanez volt, csak én voltam az, akire a fegyvert fogták, s egy nő kiabált megkötözve, arcokat én sem láttam. Én is ugyanakkor ébredtem fel, mint ön, csak magával ellentétben, nekem soha nem voltak ilyen álmaim.

Levegőt is elfelejtettem venni, mikor kimondta a szavait. Az nem lehet, hogy ugyanazt álmodtuk, nem lehet. Hülyeség, ilyen nem létezik, vagy talán egy kisebb véletlen volt. Nem tudom, de egy biztos ezt a férfit távol kell tartanom magamtól.