2014. február 12., szerda

3. fejezet - Erőszak lenne...vagy mégsem?

Halihóóó!
Itt az újabb fejezet. Nem rizsázok sokat, mert igazából nincs is mit. Jó olvasást, várom a véleményeket!


London városa egészen elcsendesedett este kilenc órára. Ma ismét túlóráztam, hiszem újabb és újabb reklámanyag kerül hamarosan a piacra, amiket nekem mindenképp át kell néznem, s holnap reggel be kell mutatnom a főnökömnek. Az új cipőm hangosan kopogott minden egyes lépésemnél, s én mondhatnám, hogy a hang már kezdett idegesíteni, de épp ellenkezőleg. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, ha arra gondoltam micsoda álomcipellőben jár a lábam. Bár nem tudom mire vélni Mr. Styles kedvességét, azért örülök ennek az ajándéknak. Úgy gondoltam, holnap én magam viszem el mindegyik termék árát, hiszen nem hagyhatom, hogy csak így kidobjon nem kevés pénzt az ablakon - még akkor sem, ha megteheti -, egy olyan nőnek akit, nem is ismer igazán. Mr. Styles a rivális cégünk igazgatójának a fia, és Ő az, aki meg szokott jelenni a tárgyalásokon, csupán innen ismerem. Néhányszor ugyan beszélgettem vele, de a munkán kívül semmi más nem került szóba, így nem is értem, mire fel ez a nagy ajándékozás. Talán így keresi magának az alkalmi nőit. Bárhogy is legyen, én nem szeretnék a szeretői közé tartozni.
Sötétben hazasétálni nem a legbiztonságosabb művelet, de egyszer meg kell halni valamiben, bár azért remélem még nem most jött el az ideje a halálomnak. Mondjuk az engem követő fekete Range -Rover kissé megijeszt. Egyre gyorsabban szedtem a lábaim, de hallottam, ahogy a kocsi is elkezdett gyorsítani mögöttem. Hátranéztem ki is ül a volán mögött, s megláttam azt a göndör bozontot Harry Styles fején. A szívem majd megállt, mikor rájöttem, hogy lehet meg akar erőszakolni azért követ. Észrevette, hogy megláttam, így mellém jött a kocsival, s lehúzta az ablakot.
- Nem gondolja, hogy kicsit veszélyes egyedül csatangolni London városában, éjjel?
- Nem gondolja, hogy nem kéne idegen nőket követnie a kocsijával, ezzel halálra rémítve őket? – Csipkelődve, kisebb gúnnyal a hangomban kérdeztem vissza, de közben ugyanúgy sétáltam tovább.
- Látom felvette az ajándékokat, örülök neki – eszembe is juttatta, hogy miben vagyok, s hogy ezt tőle kaptam, azonnal a táskámért nyúltam, megálltam egy pillanatra, kivettem a pénztárcám, s kerestem benne annyi pénzt amennyibe a szoknya és a cipő került, majd az arcába nyomtam.
- Nem fordítva szokás ezt? – kérdezett kacéran. Furcsán eltorzult az arcom, mert nem értettem, majd pár pillanattal később leesett mit is akart mondani. – És milyen műsort kapok? – még mindig vigyorgott, ezáltal azok a gödröcskék is megjelentek az arcán, melyek kissé kisfiússá, ugyanakkor borzasztó szexivé is tették. Nincs mentség, Harry Styles rettentő dögös pasi, csakhogy nem az én köreimbe tartozik.
- Semmiféle műsort nem kap, csak kifizetem a szoknyát és a cipőt – válaszoltam, ő pedig továbbra is követett a kocsival. Majd felháborodva megszólalt.
- Na, nem. Én azt ajándékba küldtem magának, nem fogadom el a pénzt. Felejtse el. Nézzen magára gyönyörűen áll magának ez a cipő és a szoknya is, fogadni mernék nincs férfi, aki ne akarná most az ágyába vinni, úgy, hogy csak az a cipő van magán. Engem pedig elönt a büszkeség, hogy én járultam hozzá ehhez, szóval felejtse el, hogy kifizeti – megmerevedtem kijelentésére. Ó atyám, ez tényleg meg akar dönteni. A fene enné meg ezt a fickó. Testem azonnal reagált szavaira, s kellemes bizsergés futott végig rajtam, le egészen a lábam közéig. Kissé összeszorítottam combjaim, bár nem feltűnően, nehogy még a végén kiszálljon a kocsiból aztán megerőszakoljon, bár a testem reagálását elnézve, nem is lenne erőszak.
- Köszönöm, de akkor sem fogadhatom el. A szoknyát majd elviszem a tisztítóba és a cipővel együtt visszaküldöm – válaszoltam, kisebb szünet után. Hátravetett fejjel felnevetett, én pedig nem értettem mi is olyan vicces ebben az egészben.
- És mégis mit kezdjek én egy 12 centis magas sarkúval, meg egy szoknyával? Azt hiszi, otthon flangálok benne? Vagy tán kételkedik a nemi hova tartozásomban? Szeretné tudni mit is rejt a nadrágom? – kérdezte vigyorogva, nekem pedig fintor ült ki az arcomra, s lábaimat még jobban össze kellett zárnom, tekintve, hogy félő pocsolyát csinálok magam alá.
- Köszönöm, de el kell utasítanom az ajánlatot. Van elég hal a vízben magán kívül is –vetettem oda, hanyagul. Egy fél mosollyal az arcomon, mintha csak egy ribanc lennék, gondoltam. Hogy honnan szedtem ennyi magabiztosságot, főleg egy ilyen pasassal szemben, fogalmam sincs.
- Szóval nem vagyok az esete, rendben, akkor gondolom, megengedi, hogy hazavigyem, már csak a biztonsága érdekében is.
- Is? Miért még miért akar hazavinni? – Furcsa, hogy érdeklődik irántam, s még mindig fenn áll a veszélye annak, hogy meg akar erőszakolni, még akkor is, ha nem nagyon ellenkeznék.
- Szeretném megismerni magát, karakán egy nő maga, ez tetszik – ha tudná, hogy kicsit sem vagyok ennyire magabiztos…
- Remek, viszont nekem nincs kedvem ismerkedni, csak haza szeretnék végre menni. Egyedül, és venni egy forró fürdőt, aztán aludni. Semmi másra nem vágyom, szóval, jó éjszakát Mr. Styles –
köszöntem el, mellé intettem egyet, majd sarkon fordultam, s ott hagytam.
- Nem hagyom, hogy egyedül mászkáljon ilyenkor, bárki megtámadhatja – szólalt meg az a mély, rekedtes hang mellőlem.
- Miért is gondoltam, hogy békén hagy? – tettem fel magamnak a költői kérdést. Láttam, ahogy mellettem elvigyorodik, ezzel kisebb mosolyt csalva az én arcomra is. – Jó, rendben, vigyen haza, aztán hadd menjek végre a dolgomra, borzasztó fáradt és hisztis vagyok. Ha nem akarja, hogy magán töltsem ki a bennem felgyülemlő feszültséget akkor jobb, ha minél hamarabb hazadob.
- Azért én, lehet nem bánnám, ha rajtam vezetné le a feszültséget – vigyora még nagyobb lett, én pedig egy lesújtó pillantást vetettem felé, miközben a kocsi másik oldalára mentem, s beszálltam mellé.
- Ne is álmodjon róla, nincs az a pénz, se semmi, ami miatt én magával ágyba bújnék – feleltem közömbösen, s közben a lábam köze már olyan forró volt, mint a vulkán mélyén lakozó láva. Erőteljesen felnevetett, majd a gázra lépett, s az én navigálásommal, elindultunk a házam felé. Kezdtem egyre kínosabban érezni magam, vele egy légtérben, s ezt ő is észrevette.
- Mi a gond? Már nem tűnik olyan magabiztosnak, mint eddig – ja, mert eddig tisztes távolságba voltam magától, most meg itt ül tőlem fél méterre, s olyan szexuális vonzalmat érzek, mint amilyet férfi még soha nem váltott ki belőlem.
- Mondtam már, hisztis vagyok, csak vezessen és hagyjon békén – válaszoltam egykedvűen. Tényleg másra sem vágytam, mint, hogy hazaérjek és egy teli kád, forró fürdőben merülhessek el, utána pedig, egy jó nagyot alhassak.
- Szóval akkor nem beszélgetünk?
- Eltalálta – bár szívesen, kérdezgettem volna egy, s másról, inkább csendben maradtam, a saját érdekemben.
Az út nem volt hosszú, negyed óra múlva már szálltam is ki a kocsiból, s megköszönve a fuvart, becsaptam magam után a kocsi ajtaját.

12 megjegyzés:

  1. ajjjj istenem mennyire jó lett :3333333333333333333333333

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Megijedtem a kommentedtől.:( Nem tudom ez rossz vagy jó reakció.:D
      Gabi Gab.xx

      Törlés
  3. Komolyan??? Komolyan??? H lehet igy befejezni???:'D amugy imadom es hozhatnad a kedvemert a kovetkezot;)
    Egyszerunen ezt is imadom, mint az osszes tobbit is..:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh tök komolyan.:3 Ééééés tök könnyen.:D Már fent van.:P
      Én meg téged imádlak.:3 <3
      Gabi Gab.xx

      Törlés
  4. Ááá...! :D folytasd gyorsan mert ez állati jóóóóóóó!!!! *.* :DDDDDDDD
    Ja és az sose baj ha kicsit perverz! :$$ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááááá.:D Már fent van a folytatás.:3 És igazad van sose baj.:3 lesz még perverzebb is.:DDD
      Gabi Gab.xx

      Törlés
  5. Jó, várom a következő részt

    VálaszTörlés
  6. ez ismételten "wiiii :333 " lett :D szoval most áááá hogy lehet igy befejezni? :D én már rég rá másztam volna Mr.Syles-ra *nagy vigyor* :D jah és nem baj ha perverzebb a szokásosnál ;) :D nagyon jó lett várom a folytatást *-* :3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh hát tök könnyen, csak befejeztem.:D
      Én is rámásztam volna, de úgy nem lenne izgi ha már az első nap etye-petye lenne.:D
      Gabi Gab.xx

      Törlés